A fegyver

Üdv minden csendes őrültnek! Mielőtt belekezdenék, el kell mondjam, hogy a mai pecát is csak a kötelességtudat csikarta ki belőlem. Szörnyű teher ez, de szükségszerűen, önzetlenül a barátok és a szociális média, így tehát maga a társadalom érdekében vállalnom kellett! Legutóbbi találkozásunkkor kis videón akció közben mutattam be egy plasztik csalit. Bár a film – szerénytelenül, de véleményem szerint cseppet sem nagyképűen állítva – ritka látványosra sikerült, úgy éreztem van még benne kihasználható lehetőség. Amolyan intermezzóként térek ki a történet elején erre a kis fúrás-faragásra, eleget téve ezzel egy korábbi ígéretemnek.

Mivel a gyártó különösebben nagy hangsúlyt nem fektetett ennek a nagyszerű gumicsodának a felhorgozására, erre irányuló megoldások zömét nem zúdította a pecásokra, ezt a feladatot ránk bízottnak kell tekintenünk!

Mint általában, ha plasztik csalit vásárolunk, szükségszerűen horgot, “jig” fejet is keresünk hozzá, ami aztán a célhal torkán akadhat. Választhatunk tehát a megannyi megoldás közül, amik a horgászparadicsomokban polchosszat, a szivárvány 32 bites színeiben állnak rendelkezésünkre és hoznak zavarba, ha kihagytuk a legutóbbi továbbképzést, ahol információt szerezhettünk /volna/ az újabb trendekről, praktikákról.

Műtét előtt

Műtét előtt

No, hát mindebből a kavalkádból a csali méreteihez igazodva a hozzá illő “szereléket” kellett első sorban kitalálni, majd megvalósítani. Őszinte leszek; Semmi tervszerű nem volt a dologban. Mint minden valamire használható ötlet csak úgy kipattant. – ezúttal a horgászbolt forgó állványai közt kóvályogva tétován, ért utol az ihlet, mikor megláttam egy csomagban három tölcsér alakú korongot. Egyből rányomtam a “Frissítés” gombra!

Pénzem nem sok maradt a pecabolt után, viszont ötleteim sora egyre hosszabban tekergőzött a fejemben. Alig vártam, hogy nekiüljek és kezdjem a “matekot”. Az általam preferált megoldás nem egyedi, kicsit sem dogmatikus. Mindenki módosíthatja, adhat hozzá, vagy épp vehet el belőle. Az én verzióm csak egy a sokból, de megosztom veletek, hisz kiindulásnak, ahhoz, hogy ötletet merítsetek talán elég.

 Már inplantálva

Már implantálva

A szerelés menetét nem engedem bő lére, hisz a fotóról sok minden kiderül. Érdemes talán megemlíteni, hogy az alapvetően lebegő csali egy hármas horoggal lassan süllyedővé tehető, viszont rángatásra, kitörő sebességre a gumihal azonnal reagál; oldalára, hátára fordul. Némi gyakorlás után elképesztő színjátékot produkálhatunk a haláltusáját vívó halutánzattal. Hogy az ingatag súlyozáson, a szilikon lágyságán (mozgékonyságán) sokat ne változtassak, de védjem is kicsit a csali anyagát, drót helyett 0.70-es fluorocarbon zsinórból krimpeltem a “vázat”.

Ahogy a képen is látszik lényegében egy „Y” alakú szál, melynek minden ága a megfelelő hossznál hurokba van szorítva. Funkcióit tekintve az egy irányba álló szálak közül a hosszabbik fut hátra a horoghoz, a rövidebbik ágat a hasból vezettem ki, ahol egy szögletesre hajtott drótdarabbal, ami szinte átéri a halacska testét, a hasra rögzítettem (dobásnál ez tartja meg a csali tömegét, hogy a horog ne csússzon be a gumi testbe). Az egyedül álló szál, amire a terelő korong is került természetesen a főzsinór kapcsához fog csatlakozni.

Lássuk megérte-e a fáradozást

Alkalom

Előző nap Tibi barátommal találkoztunk a horgászboltban; nekem csali kellett, neki meg több hónapnyi fülrágás után forintálisan is megjött a kedve egy mellcsizma vásárlásához. Harmincöt fok ide, vagy oda, szombat délután csizma avatás lesz! Sanyival már hetek óta tervezgettük ezt a közös, hétvégi pecát, már tucatszor átpakoltuk a „szükséges” felszerelést is. Péntek este még letisztáztuk, hogy multis, UL, legyező cumó, csali hegyek és mellcsizma kötelező.

Az idő ólomlábakon járt – és nem a puskagolyóra gondolok. Természetesen Murphy (mint szinte mindig) most is megregulázott minket, így Sanyi is csak egy bő órával később tudta Szegednek venni az irányt. Tibi szintén lemaradt, egy jó félórával utánunk keveredett ki a partra. Heteket vártunk, ez a „pár perc” már nem számít, amúgy is sivatagi a klíma. – vigasztaltam a társaságot.

A víz hőfoka magasan húsz fok felett járt, szabályosan menekültünk a halak közé. Természetesen a strandcipő és fürdőnadrág kombó mellett döntöttünk. Tibin talán csak a grimaszok voltak furcsábbak a vadiúj fóliasátornál, mikor meglátott minket egy szál rövidnadrágban pecázni.

Az út a lényeg

Estére nagyjából másfél kilométerrel volt több a lábunkban, minek nagy részét vízben, ingoványos, gazos terepen tettük meg, csúszkáló lábbelikben. Továbbá dicséretes, hogy Tibi első napján nem panaszkodott a nehéz gumiruha átkos viseletére a pokoli hőségben (kicsit csodálkoztam is, de a mai napig nem tettem szóvá).

Hébe-hóba kisebb csukák, sügérek, piros szárnyúak bíztattak minket, bár ki csak ritkán jöttek. Végig próbáltuk az egész arzenált (értsd: azt a 3-4 csalit, ami mindig bevált, de amik mellett elcipeltük a fennmaradó másik 5 kilónyi motyót is).

Egy hónapokkal ezelőtti fotó, de szép kis átlag sügér a nád széléből mutatóba

Egy hónapokkal ezelőtti fotó, de szép kis átlag sügér a nád széléből mutatóba

Ahogy haladtunk előre, cserkeltük végig a partot, eljutottunk egy számomra biztatóbb szakaszhoz. Sok krokit fogtam onnan, így bizakodva tettem fel újdonsült barkács kreálmányomat. Mire megállapodtam egy korábban kedvenc, jól gázolható, most benőtt, pókokkal, hangyákkal teli, szúrós gazos helyen, már alig vártam, hogy letegyem a málhát és vakarózhassak. A vízbe gázolás igazi felfrissülést jelentett, bár a felszínig érő növényzet között sem éreztem nagyobb biztonságban magam miután egy fura pók és/vagy egy hangya megcsípett. Lesöpörtem őket, nincs gond, jöhet az első dobás… a második… a harmadik… a többiek már rég száz méterekkel lehagytak, mire én nagyon egyedül kezdtem érezni magam egy olyan helyen, ahol a pókok a legkevésbé veszélyesek. Legalábbis az állandóan csaholó, falkába verődött kóbor kutyáknál nem a pók jut eszembe, mint komolyabb ellenfél. Sajnos a víz odavonzza a környező tanyákról elszökött ebeket épp úgy, mint a vadakat (nem ritkák az őzek, nyulak, talán vaddisznók és rengeteg fajta madár is állandóan jelen van). A tó másik oldaláig meg sem álltam.

Most róluk sem készült fotó, de itt egy korábbi ugyanonnan

Most róluk sem készült fotó, de itt egy korábbi ugyanonnan

Új hely, új lehetőségek! Batyu le, peca be, első kapás a DIY (Do It Yorself) csalira! Kaptam pár lehetőséget, mire a polár pápaszemnek hála megláttam magam előtt karnyújtásra a csukát! Kikövette! Hirtelen nem volt fontos milyen pókok, hangyák és hol másznak. Dobni! Dobni! Dobni! Egyiket a másik után a legyező alakzattól a statikusan választott irányzékokig vallattam az előttem elterülő tükörvizet. Tudtam, hogy ott úszkál valamerre. Már majdnem feladtam és beletörődtem, hogy rossz ötlet volt, de legalábbis szerviz igényes a dolog, mikor a botot megtekerte a kezemben valami. Örömömben és hamvaiból újjáéledt lelkesedésemtől majdnem lecsúsztam a törésről, aminek a peremén álltam! A lágy, de gerinces wobbleres pálca ezúttal nem hagyott cserben (korábban sem, csak keményebb botokhoz szokva nem vágtam be kellőképp, mikor szükséges lett volna)! Gyönyörű, egészséges csukesz ismerte el szégyenkezve, hogy remek csalit tálaltam neki.

Bevált! Már tudom, hogy nem csak nekem tetszik.

Bevált! Már tudom, hogy nem csak nekem tetszik.

Természetesen aranykeretben vittem volna a többiek után, hogy biztos lássák milyen halakért jöttünk, de a szák is elegendőnek bizonyult. Visszafelé a sekélyben kicsit vigasztalni kellett szegényt, de nagy duzzogva azért elúszott.

Mielőtt homályba vesznének a többiek érdemei megemlíteném, hogy Tibi letéve a szép mosolyú csőrösökről, stabil sügérhajszába kezdett nem is eredménytelenül. Noha fotót szeleburdi módon nem készített a 30-40 dekás halacskákról, ha kéritek, korábbiakat ugyanerről a vízről biztos mutat.

A lábunk alatt rajba verődve cikáztak a kis fenevadak és szinte semmire nem csábultak el. Hamar ráuntam és visszaálltam a kaptafához.

Még egy-két kapást sikerült megélni, de halam már egyikből sem lett. Nem úgy Sanyinak! Kecskemétről az M5-ös „túraútvonalon” támadta be a napfény városát és megérte a vesződséget! Az egész napos megpróbáltatások után indulás előtt, onnan, ahonnan idén még senki nem vett ki húsz centisnél nagyobb csukát, ahol még én is mondtam, hogy kár időt pocsékolnia távoli hangon „kicsit sem szerénytelenül” felkiáltott: – Akartok egy jó halat látni?

Sanyi barátom és eddigi legszebb csukája (5 kiló körülire becsültük)

Sanyi barátom és eddigi legszebb csukája (5 kiló körülire becsültük)

Volt neki aznap már tarsolyban sügér is, csuka is, de ezzel a szépséggel méltó koronát tett mindhármunk napjára. Pecáztunk, együtt pecáztunk, mindenki fogott mindenfélét pár órácska alatt azzal, amiben hitt. Ezért az érzésért megérte, hogy Tibi szenvedett kicsit.

Bálint István

Tetszett? Oszd meg a haverokkal!
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Az utolsó dobás lelke – Nyugtával a napot!